Polgári alapmodell érkezett az 1200 lóerős luxus-villanyautóból
A Lucid megkezdte a Tesla Model S rivális Air alapváltozatának forgalmazását.
A Lucid megkezdte a Tesla Model S rivális Air alapváltozatának forgalmazását.
A kínai elektromos újdonság alapmodelljének csak a hátsó kerekei hajtottak.
Ezzel a kisautóval zavaró motorhang nélkül, a lehető legnagyobb csendben lehet nyitott tető mellett autókázni.
Az eddig elsősorban különböző kütyüjeiről ismert kínai vállalat igen komoly autóipari tervekkel rendelkezik.
Az Európai Bizottság 2030-ra csak elektromos városi buszokat szeretne az unióban.
A szlovákiai és angliai autógyáraikat látnák el innen akkumulátoregységekkel.
Nem tudni, hogy a villanyautós közösség hogyan fogadja majd be az egy helyett egyszerre két töltőt lefoglaló Denza D9-et.
Új kihívót kapott a Ford F-150 Lightning és a Rivian R1-T, itt a Ram 1500 REV.
A Hungexpón most hétvégén megrendezett szakkiállításon nemcsak négylábúak, hanem négykerekűek is szép számmal képviseltetik magukat.
A hétvégi FeHoVa kiállításon bárki közelről megismerkedhet a nemrégiben a hétszeres F1 világbajnok által is alaposan meghajtott Ineos Grenadier közel végleges változatával.
A Panda Mini mindössze 3 méter hosszú, mégis elfér benne 4 utas, legalábbis ezt ígéri a gyártó.
Az új közterhek miatt Norvégiában nemcsak a külsőleg tölthető autók piaca, hanem a piac teljes egésze beszakadt.
A Spectre csak azt követően kerülhet forgalomba, hogy teljesítette a komplett 2,5 millió kilométeres gyári tesztjét.
A Nissan dupla energiasűrűséget és háromszoros töltési sebességet ígér.
A hírek szerint a 300 ezer eurós – 110 millió forint feletti – árkategóriában mozoghat majd.
Németországban jelentősen csökken a plugin hibridek népszerűsége, a tisztán elektromos autók piaca pedig csak minimálisan növekszik.
Hamarosan ott lesznek az utak mentén Hollandiában.
A francia gyártó tisztán elektromos hajtású újdonságának hazai alapára minimálisan 15,5 millió forint felett alakul.
Pedig nem arról híresek, hogy túl szigorúan vennék a szabadalmi jogokat.
A színész régóta játszik főszerepet a General Motors reklámjaiban is.